Radikálisan megváltoztattam a keret méretét, egy ötödére kicsinyítettem. A vászon eredeti méretét viszont megtartottam. A 140 x 200 cm -es anyag mennyiséget a kis kerethez igazítottam - belegyűrtem és enyvvel fixáltam.
2013. május 11., szombat
2012 IMPOTENS
Radikálisan megváltoztattam a keret méretét, egy ötödére kicsinyítettem. A vászon eredeti méretét viszont megtartottam. A 140 x 200 cm -es anyag mennyiséget a kis kerethez igazítottam - belegyűrtem és enyvvel fixáltam.
2012
Ebben a 2012 -es kísérletben arra voltam kíváncsi, hogy egy teljesen feketére festett felületből, hány fehér réteg felhordásával érhetem el a teljes kivilágosodást.
Enyvvel kevert fehér pigmentport használtam, amely minden egyes új rétegnél feloldotta az előzőt, így keveredett vele, semmint fedte azt. A folyamat 18 napig tartott, tehát sötétből világosba 18 lépéssel értem el.
Természetesen a rengeteg felhordott anyag miatt megrepedt a felszín.
2012. február 5., vasárnap
2011 statement
Érzeteket kínálok fel, célom nem azok közvetítése, hanem azok előhívása, keltése.
Képeimre, mint projekciós felületekre tekintek, ahol a néző motiváltságától és nyitottságától függően önmagát tapasztalhatja meg.
Érdekel a ’kísérteties’, tehát a régóta ismert, bensőséges, amely ugyanakkor titok, tehát rejtettnek kellett volna maradnia. A kísértetieshez tartozó szavak és jelentéseik, mint
’heimlich’: bennfentes, otthonos, ismerős, bizalmas és
’unheimlich’: kietlen, kísérteties, borzongató.
E fogalmak között képlékeny, állandó a mozgás, áthatás, ahogyan heimlich jelentése az ambivalencia irányába halad, míg végül ellentétével, az unheimlich-hel esik egybe.
A képeim mérete a testem nagyságához illeszkedik, ez a legnagyobb méret, amit átérek (140 x 200 cm).
Így mondom ki, hogy biztosat csak önmagamról állíthatok, ezt kínálom azonosulásra, de nem egyezésre, inkább tükörként.
A kép méretéből és ’érzékeny’ felületéből egy test jelenlétének érzete adódik, ami tapintásra késztet.
2011 'TÚLSÚLY'
 | |
| 140 x 200 cm vászon, lakk, só, olaj 2011 |
 |
| részlet |
 |
| részlet |
 |
| részlet |
 | ||
| 140 x 200 cm vászon, lakk, só, olaj 2011 |
 |
| 140 x 200 cm vászon, lakk, só 2011 |
 |
140 x 200 cm vászon, lakk, só, olaj 2011 |
’Túlsúly’
(metódus)
Több rétegben, merevvé válásig enyvezett vékony vászon felületre felhordom az anyagot (sóval kevert lakk) sávokban, célom a homogenitás, egységes felületképzés, végtelen, tökéletes, felület létrehozása.
Néhány órával később, az alap gyengesége és a felhordott kenet túlsúlya miatt az anyag ovális formában koncentrálódik a vászon leggyengébben feszülő pontja körül.
Ez tulajdonképpen probléma, amivel valamit kezdeni kell.
Először, úgy döntök, ragaszkodom eredeti elképzelésemhez, s továbbra is tökéletes felületet akarok elérni. A keret mozgatásával elérem az összesűrűsödött anyag kiterjedését az egész felületre. Mivel az anyag folyamatosan, de lassan köt, minden nap forgatom, míg körbeér. Az így kialakult felület nem sima, homogén, tökéletes.
Le kell takarni, ami nem sikerült, így kerül rá festékanyag. Annak selyemfénye, fedése a hamisság érzetét kelti, színlelt, megjátszott, tettetett simaság. A bevonat, teljes takarása síkká redukál, ellentétben a megvastagított keret-doboz nagyított mélysége.
Második alkalommal már tudom, hogy az adott anyagokkal biztosan nem jön létre a vágyott felület. A vásznat mégsem cserélem le vastagabbra, a rávitt anyagot nem könnyítem.
Tehát a helyzet újból előáll.
Most nagy biztonsággal tudom, mi fog történni. Az anyag-bár új helyen, nem középen- összefolyik. Ezúttal hamarabb nekilátok, míg híg az anyag, verek egy lyukat a medence közepére, hogy azon keresztül távozzon a felesleg, mint egy lefolyóból.
A száradásig sorozatosan megújítom a lyukat, nehogy eltömődjön, megszáradjon.
Következő próbálkozásomnál valamiféle csodára várva nem változtattam semmin.
Tapasztaltam, hogy a törvényszerűség nem változik. Tehetetlenségemben kivágtam a zavaró oválist, a rés széleit összevarrtam.
Lecseréltem a vásznat vastagabbra. A festék nem gyűlt össze középen, a felhordás módja viszont nem engedte az egységes felszínt. A sávokat fésűvel akartam eltüntetni. ’Majdnem’ minőségével Imitációvá vált.
2011
 |
| 140 x 200 cm műanyag, damil, lakk 2011 |
 |
| részlet |
 |
| részlet |
 | ||
| részlet |
 |
| 'Floor piece' 140 x 200 cm szilikon és damil 2011 |
 |
| természetes fényben |
 |
| részlet |
 |
| részlet |
 |
| . |
 |
| diy |
 |
| . |
 |
| a méretről |
DIPLOMA 2010
 |
| 200 x 140 cm lakk, zománc, folpack 2010 |
'Tudtam, hogy ott kellene lennem, de nem volt ott semmi, csak a levegő.
Azt gondoltam, kijelölöm, legalább helye legyen. Itt kéne lennie.
Körbetekertem átlátszó fóliával, hogy észrevegyem, amikor megkerül.
Bekentem lakkal a védelméért. Se ki, se be.
Így a legbiztosabb.'
„Látok egy anyagot kifüggesztve.
A felülete nem sima, minta lehet rajta vagy inkább sérülés.
Valami történt.
Megnézem oldalról, a szélét összeragasztották.
Van belseje. Akkor a színe vagy a visszája az igazi?
Pont akkora, mint egy ember.
Mindenesetre elférne benne egy. Egy ’kifordított ember’. ”
PRE. diplomadolgozat részlet
"Belső, tudati jelenségek megformálására törekszem, ezek modellezése, rekonstrukciója érdekel. A folyamattal megegyező tulajdonságú, mozgású anyagokat használok. Az önfeltárás belső folyamatok artikulálására bír. Végül kézzelfoghatóvá válik.Egy belső mozdulást képes egyetlen szó teljesen, tökéletesen lefedni.A megértésért az elbeszélés narratív módszerét használom, ami ok- okozati összefüggést feltételez. Visszatekintve meséli el a történetet, rekonstruál, egy vezérfonalat követve. Az esemény mindig időben játszódik adott karakterek szerepeltetésével. Az értelemadás illúzióját kelti a folyamatosság biztosításával. A történés- következmény összekapcsolása és egy-egy történet folyamatos át-és újraszerkesztése identitást ad.A folyamat elindítója egy bizonyos helyről, helyzetből való kilépés, elmozdulás igénye. Az eseményt megközelítőleg lefedi a kezdet– lefolyás- vég sor, helyzet- indulás- megérkezés. Tehát állapotból állapotba kerülés, közötte mozgással. A formai átalakulás nem célja, hanem a mozgás eredményeképp jön létre."
Kint és bent elválasztása érdekelt, amikor a vászonkép kerete és a fal közötti üreget belsőnek tekintettem, majd használtam az amúgy kieső tér részt.
A festéket hátulról, belülről nyomtam át a felszínre, amit lakkal telítettem.
A szín csak részben és nehezen jutott át a bevonaton, kívülről pedig lehetetlenné vált a bejutás.
Alig ki, be egyáltalán.
 |
| 210 x 150 cm vászon, olaj, lakk 2009. |
A teljes elkülönítésért lefoglaltam minden oldalról.
Körbetekertem, becsomagoltam a keretet.
A csomagolás általában elfedi azt, ami benne van. Itt viszont fóliát használok azért, hogy látszódjon, ez üres.
A fóliával foglalom le a teret, elkülönítem, helyet képzek.
Amint lekerül a falról, helyét elveszi a háttér látványa.
Kint és bent hasonlóságával fokozódik a hiány.
 |
| 140 x 200 cm fa, folpack 2009. |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)